Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A VHNFF főparancsnokával beszélgettem

2009.06.30

 

 

A VHNFF főparancsnokával beszélgettem

 

 

 

Mikor alapult meg a VHNFF? Mesélne róla? Kinek a nevéhez köthető? Ki alapította?

 

 

A pontos alapítási dátum szeptember 24-e. A Véderőt tavaly a szeptemberi budapesti megmozdulások után alapítottuk azokkal egy szervezetből kivált tisztekkel  és honvédekkel, akik velem tartottak a szakadásnál.

Én vagyok az ötlet kitalálója és parancsnoka is a mozgalomnak.

A másik szervezet vezetője nem osztotta  igazából azokat a nézeteket, amiket a kivált tisztek és jómagam gondolt, vagy tervezett  célnak, így már 20-án este gondolkodtam az „elváláson”. Nem haraggal tettük, de azóta az a szervezet  megszűnt vagy  hallgatásba burkolózott.  A kiválásunk legkomolyabb oka az volt, hogy mi távol akartunk maradni a politikától, de a vezetőnk mélyen belemerült és ráadásul elég radikális volt e téren.

 

 

 

Azt mondta, másik szervezet vezetője nem osztott bizonyos nézeteket, amiket önök. Ez csak a politikamentesség volt?

 

 

A nagy része az, de e mellett még túl fiatal volt és nem katonás jellem, sem belülről, sem kívülről, ami nem tett volna jót a szervezetnek.

 

 Úgy gondolom, ha egy komoly félkatonai szervezet megalakul, a vezetőknek is katonás külsővel kell rendelkeznie, mert az furcsa, ha nem teljesít, elvárásai pedig vannak!

 

 

 

Mik az eszméi, tervei a szervezetnek?

 

 

Eszmei tervekről igazából nagyon nem is tudom, mit mondhatnék amellett, hogy akik a VHNFF tagjai lesznek eleve a feltétel a hazafias elkötelezettség. Teljesen igaz hithű nacionalista Magyarokat várunk a mozgalmunkba, akikből az idő folyamán tökéletes katonákat képzünk.

 

Eszméink a haza iránt való elkötelezettség a jobboldalon állva, terveink pedig egy igazi, elit hadsereg felállítása az elkövetkezendő évek alatt. Nem vagyunk nemzeti szocialisták, de még hungaristáknak sem mondanánk magunkat. A nacionalista jelzőt is azért említettem, mert minden igaz magyar ember nacionalista a maga módján, aki szereti a hazáját és ellenzi Trianont.

Mi vagyunk Magyarországon az egyetlen olyan hazafias mozgalom ,ahova nem lehet csak úgy belépni az egyenruhás századokba, mint más hasonló szervezetekbe. Nálunk szigorú kikötések és fizikai elvárások vannak, ahol a kiló, magasság és kinézet is számit, mert ugye érthető,hogy 160 cm-el 55 évesen mondjuk 90 kilóval nem lehet senki elitosztagos.

Ez nem a személy lenézésére szolgál, hanem az egyén hatékonysága miatt szükséges.

 

Az indulás nagyon nehéz volt, de azt mondják a bölcsek, hogy „minden kezdet nehéz”. Azt tudtuk, hogy nehéz lesz, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire. Nehéz ma egy szervezetet életben tartani a Magyar Gárda és az (igazi számunkra elit) MNA mellett. Igyekszünk erőnk és tudásunk legjavát beleadni a közös munkába, hogy tervünk sikerüljön. A kezdeti nehézségeken túljutva ma már 11 századunk van és ez 10 megyében működik.

A rövidtávú céljaink között a még fent maradt 9 megyében is szeretnénk felállítani századainkat, és ha ez megvan, akkor a 64 vármegyénkre emlékezve még ki akarjuk egészíteni akár a határainkon túli századokkal is és így 64 századot szeretnénk.

 

 

 

 

Következő kérdésem az lenne: kiket vár a Véderő jelentkezni? De úgy érzem ezt már megválaszolta :)

 

 

Igen, de még hozzátenném, hogy a jelentkezőket két részre osztjuk. Egyik az úgynevezett civil ruhás osztag. Ők abban különböznek, hogy a VHNFF által rendszeresített karszalaggal jelzik a Véderő által rendezett, vagy elfogadott demonstrációkon, rendezvényeken a hovatartozásukat. Ők azok, akik nagyon fontosak a véderőnek, mert népszerűsítik mozgalmunkat, írnak, beszélnek róla, és részt vesznek a véderő munkáiban, feladataiban ami nem katonai kiképzés jellegű. Ide a nem katonai külsővel rendelkező alkatú személyek, valamint a túlkorosak kerülnek. A civil egységeket azért hoztuk létre, mert vannak támogatoink akik ugyan megfelelnének a szigorúbb elvárásoknak is, de nem szeretnének egyenruhába bújni, továbbá így lehetőséget adtunk azoknak a hazafiaknak akik nem lehetnek valamilyen oknál fogva egyenruhások,de a VHNFF-hez akarnak tartozni.

 

 

 

A második rész a 14-18 valamint a 18-45 év közötti szigorúnak meghatározott súlyú, magasságú fiatalokból, férfiakból, nőkből áll. Ezek azok a leventék és honvédek, akik végrehajtják a valódi katonai feladatokat, amik a képzésük része. Nekik kell úgy menetelniük a VHNFF egyenruhájában,hogy mindenki büszke legyen rájuk és mindenki, aki egyszer meglátja őket Véderős akarjon lenni. Nagyon nehéz és hosszú kitartó munka, de ők ezt vállalták a szabadidejükben készülnek, hogy ha szólítja, őket egyszer a Haza készen álljanak és meghozzák, ha kell akár az életük árán is azt az áldozatot, amit elvár az ország civil lakossága.

 

Sajnos sok negatívummal is találkozunk, de remélem, egyszer megváltozik a véleménye a magyar embereknek rólunk.

 

 

 

 

Milyen rendezvényen vettek részt eddig? Mit terveznek?

 

 

Tavaly a szeptemberi megmozdulások mindegyikén ott voltunk. Előtte még a másik szervezet képviseletében a március 15-én is. A homoszexuális deviánsok vonaglása ellen is tiltakoztunk. Az idén nagyon sok mindenen nem tudtunk részt venni, de szinte minden nagyobb megmozduláson képviseltük a mozgalmat néhány fővel. Például márcuis15, Igazság menete, a követségek előtti tiltakozások, néhány koszorúzás… Szóval ahova tudunk, elmegyünk.

 

Saját nagyszabású rendezvényt egyelőre nem tervezünk, mivel a létszámunk még eléggé kevés és tökéletes felkészülés nélkül nem szeretnénk tömegesen megjelenni.

 

   A terveinkben van egy 3 napos hétvége, ahol minden század jelen lesz, de kizárólag zártkörű továbbképzés, gyakorlatozás.

 

Ősszel ott leszünk a homoszexuálisok vonulása ellen tiltakozva, valamint azokon a megmozdulásokon, amik a haza érdekeit szolgálják. A legközelebbi demonstráció az Budaházy Gyuri kiszabadításáért rendezendő és ott szintén képviselik a VHNFF-t néhányan közülünk.

 

 

 

 

A VHNFF mely szavaknak a rövidítése?

 

 

Véderő Honvédai Nemzeti Felszabadító Front. A „honvédai” szóért igen sok támadást kapunk, de mint mindennek meg van az értelme és a szerepe

 

 

 

Az érdeklődők hol érhetnek el titeket?

 

 

Ha a „közösségi népszerű oldalakat” vesszük, akkor mind a myvip-en, mind az iwiw-en elérhetőek vagyunk, de az igazi elérhetőségünk a www.vederohonvedai.eoldal.hu  weboldal, ahol sok mindenre választ találnak, az irántunk érdeklődök.

 

A foparancsnok@gmail.come-mailcímen személyesen engem érnek el.

 

 

 

Mondana még valamit?

 

Nem is tudom, mivel tudnám zárni ezt a beszélgetést. Talán azokhoz szólnék, akik elolvassák, hogy keressenek bennünket bátran, hisz mi is  a hazáért és a benne élő nép jólétéért harcolunk a politikai nyomás ellenére is. Egy célért küzdünk, csak más hajóban evezünk.

 

Köszönöm szépen!

 

 

Kép

Kép

Kép

 

 http://www.turulhir.eoldal.hu/cikkek/itthon/a-vhnff-foparancsnokaval-beszelgettem

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.